MENÜ

Honlap neve
Szlogen kell ide.

A házi kutya (Canis familiaris) a legrégibb háziállat. Mintegy 14-16000 éve, a kőkor legvégén bukkan fel önáll fajként. Egyenes és az emberhez önként csatlakozott őse- amint azt a kieli tudományegyetemen bebizonyították- egyedül és kizárólag a farkas (Canis lupus). Egyéb kutyafajok- például a sakál, a coyote stb. - csak feltételesen és háziasodás után kaphattak szerepet egy-egy fajta kialakításában. Az ember jól kihasználta sokoldalú segítőtársát: vadászott, vagyonát őriztette vele, tereltette a nyáját, ellenségeire uszította, sőt egyes vidékeken a kutyahús még ma is kedvelt csemegének számít. Mint látjuk,elsősorban gazdasági hasznáért tartotta az ember a kutyát, s kizárólag használhatósága szerint válogatta ki a továbbtenyésztésre szánt egyedeket.Később határozottan elkülönítette egymástól az egyes fajokat. A civilizáció, az egyre fokozódó városiasodás azonban jószerével megfosztotta eredeti hivatásától a kutyákat, és a gazdasági állatok közül - kénytelen-kelletlen - "előléptek" a kedvtelésből tartott jószágok sorában. Ezzel azonban egy csöppet sem csökkent jelentőségük. Sőt! Talán soha nem ragaszkodtunk hozzájuk úgy, mint manapság. Ma már a kutya nem elsősorban munkájával, hanem megejtő lényével, hűségével lehet a városi, urbánus ember segítségére. Éppen ezért fontos, hogy nem csak szeressük, hanem megőrizzük, sőt ha lehet, továbbfejlesszük azokat a belső tulajdonságokat, melyek igazán társunkká teszi őket. A tenyésztésnél érzelmeinket s a divatkívánalmakat vessük alá józan eszünket. Magyarországon a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete irányítja a kutyatenyésztést, vezeti az ebtörzskönyvet. A Kutya és az Állatvilág című folyóiratok felvilágosítással és tanáccsal szolgálnak a kutyák iránt érdeklődőknek.

 

Szavazás

Tetszik az oldal?
Igen, nagyon jó
Jó, de még van mit javítani rajta
Nekem nem nagyon tetszik
Nagyon rossz
Asztali nézet